Eminem
Marshall Bruce Mathers III 1972-ben született a Kansas City melletti St. Joseph-ben. Apját soha nem látta, egyedül élő édesanyja nevelte fel. Mivel a mamának nem igen volt munkája, elég sokat voltak kénytelenek költözködni. 12 éves koráig Eminem Kansas és Detroit között ingázott, a legtöbb idő, amíg egy helyen lakott, hat hónap volt.Ez a zaklatott életmód nem igazán tett jót az iskolai karrierjének sem, hiszen minduntalan új osztályba került.
Ebben a helyzetben a legfőbb támasza a hiphop volt, amelyet kilenc éves korától kezdett megismerni. Azóta ez a műfaj az élete, nem is igen hallgat mást. Manapság kedvenc előadói között Tupacot, a Beastie Boys-t és Redmant találjuk.14 évesen írta meg első számát, és 17 volt, amikor komolyan elkezdett foglalkozni a dologgal. Kimaradt az iskolából, minimálbérért dolgozott, és mélyen belemerült a detroiti rap-életbe.
1997-ben adta ki az első albumát, Infinite címmel. Erről mi egyáltalán nem hallottunk, és nem véletlenül. Elég kedvezőtlenül fogadták, sokak szerint túlságosan hasonlított a stílusa Nas és Jay-Z rímeléséhez. Eminem maga sem lelkesedik már az anyagért.
1998 ismét fontos állomás a karrierjében. Ebben az évben vette fel a Slim Shady EP-t, ami igazi underground sztárrá tette. Itt már megtalálta saját stílusát, és megalkotta a később legendássá lett figurát, Slim Shadyt. Azonkívül a detroiti rapszcénából mindenkit elküldött melegebb éghajlatra, aki valaha valami rosszat is mondott róla.Egyes sztorik szerint Dr. Dre ezt a lemezét hallgatta meg, és rögtön utána megkereste őt.
A 2000-es évben sikerült megismételnie a bravúrt. A The Marshall Mathers LP című harmadik lemeze még mindig a slágerlisták élvonalában van, sőt, most már a Mahasz-listán is elkezdett felfelé kúszni. Ezen a lemezen a korábbi kritikákra is reagál - a most futó Stan című számban egy olyan rajongóját képzeli el, aki komolyan vette a szövegeit. Ugyanígy a kitalált Slim Shady-figura és a valóság közti furcsa kapcsolatot vizsgálja a The Real Slim Shady is. Ugyanakkor persze megkapják a magukét azok is, akik a jó zaftos beszólásokat kedvelik.
A filmzene az Eminem Show-val párhuzamosan több millió példányban kelt el, és a Lose Yourself elnyerte a legjobb betétdalnak járó Oscar-díjat. A balhé ezúttal sem maradt el, Marshall a rendezőkkel történt szóváltást követően nem jelent meg a díjátadáson.
Az Oscart, a Grammy-ket és más díjakat nézve Eminem nemcsak kirepült Dr Dre fészkéből, hanem már-már túl is szárnyalja egykori mesterét. A kérdés az, meddig tart a sikerszéria.
2004 őszén új nagylemezt jelentetett meg Encore (Ráadás) címmel, amely megosztotta mind a rajongókat és a közvéleményt is. A D12 Detroiti rap banda frontembere 1996-óta.